A HOLDFÉNY SZERELMESEI
Sötétség, a mindent elborító kilátástalanság szaga, egy beteg világ utolsó napjain. Egy ifjú ül az éji erdőben, körülötte fák, bokrok kopasz ágai. Az erdő téli gúnyájában tündököl, s a Hold ezüst sarlója világítja az úttalan utakat. Gyertyák, fáklyák égnek a földbeszúrt karókon, s egy rég elfeledett idő dala szól, száll a hópihéken, az erdő csöndjén át, egy elmúlt kor dicső hírnökeként. Az ifjú lassan felemelkedik ültő helyéből, s fél lábon állva körbefordul. Az első fordulat rügyet s virágot fakaszt a kopár ágakon, a másodikra a szél halkan susogni kezdi a dalt, majd a harmadikra az addig apró lángocskák magasra csapnak, s a tűz lobogása gyermeki fényjátékba kezd az ifjú arcán. A Holdapó Mosolygó fénye bevilágítja ezt a piciny, szerény kört, az ifjú varázskörét. Itt a hó lassanként eltűnik, s a földből is virágok bújnak elő, kis tavaszt hozva ebbe a kihűlt sötét világba. Az ifjú halk, lassú dala egyre gyorsabbá, és hangosabbá válik, s az erdő fái, bokrai is énekelni kezdik, s ekkor az ifjú táncra perdül a kör közepén, s egyre sebesebben jár lába, míg egyszer csak összerogy, s lelke felszabadul testének börtönéből, s a holdfényben messzire száll… A leány szobájában ült, ablakán keresztül csodálta a téli táj felett járó holdsarlót. Halkan dúdolni kezdett egy dalt, amit még nagymamája tanított neki gyermekkorában. Lassan lecsukódott szeme, és messzi tájakon járt a dal szárnyán. Utazása nem e világba vezetett, hanem egy téli erdőben sétált, s az ágak közt egy ifjúra lett figyelmes. Közelebb ment, de az ifjú észrevette, s hirtelen megragadta kezét. Sem ijedtség, sem félelem nem volt a leány szívében. Lassan kilépett a bokrok közül, s mélyen az ifjú szemébe nézett. A végtelen, tiszta óceánt látta ott, majd olyan érzése támadt, hogy sirály szárnyán száll felette, keze az ifjú kezében nyugodott. Régi érzés szabadult fel lelkében, a tiszta és őszinte szeretet érzése. Biztonságban érezte magát, hisz elszakadt a beteg világtól. Erre a pillanatra minden megszűnt számára, s lelke feloldódott az örök tisztaságban, majd zuhanni kezdett, s a holdfényben hazatért piciny szobájába. Megváltozott a világ, s azóta az ifjú arcát keresi, de nem leli ebben a világban. De esténként, a holdfénnyel szállva újra és újra érintheti őt, s talán egyszer rátalál az éjjeli erdőben ott, hol fáklyák tüze ég…
Forrás: http://verseim.netrera.com/olvas.php
|